2017. november 13., hétfő

az elítélt - 12.rész magábanvaló, vagy másbanvaló?

Szeretkezni kezdtek Juliettel - vagy mindez szex volt csupán? Cloquet jól tudta: a szex és a szerelem két külön dolog, de mindkettőt csodálatosnak tartotta, amennyiben a partnerek egyike homár alakú partedlit visel. A nők, jegyezte meg magában, lágyan beborítanak. Van úgy, hogy teljesen beborítanak. Aztán az ember soha többé nem tud kimászni, csak a legsúlyosabb kifogással, mint az anyja születésnapja vagy egy bírósági idézés. Cloquet gyakran gondolt a 'magábanvaló' lét és a 'másbanvaló' lét közötti különbségre, és arra a következtetésre jutott, hogy bármelyik csoportba tartozzék is az ember, mindig a másik szórakozik jobban.

2017. július 4., kedd

az elítélt - 11.rész

Elhatározta, hogy felkeresi Juliet házát.
 - Megölted? - kérdezte Juliet, amint belépett.
 - Igen - válaszolta Cloquet.
 - Biztosan meghalt?
 - Halottnak látszott. Előadtam neki a Maurice Chevalier-paródiámat, tudod, ez mindig nagy sikert arat. De most semmi.
 - Akkor jó. Többé nem árulja el a Pártot.

 Juliet marxista, emlékeztette magát Cloquet. És a marxisták legérdekesebb fajtájához tartozik - a hosszú, napbarnított lábúakéhoz. Azon ritka nők egyike volt, akik tudták, hogyan tartsanak fejben két különböző fogalmat, mint például Hegel dialektikáját és azt, hogy miért kezd egy férfi Jerry Lewis hangján visítozni, ha beszéd közben valaki a fülébe dugja a nyelvét. Amint Juliet ott állt Cloquet előtt szűk szoknyában és blúzban, a férfit heves vágy kerítette hatalmába, hogy magáévá tegye a nőt - hogy birtokolja, mint valami tárgyat, mint a rádióját vagy a gumiból készült disznófejálarcot, melyet a nácik riogatására viselt a megszállás idején.

2017. március 15., szerda

az elítélt - 10.rész

Kint az utcán úgy döntött, hogy a La Cupole-ban felhajt egy brandyt. Szerette ezt a helyet, mert mindig fényárban úszott, zsúfolt volt, és rendszerint asztalhoz jutott - ellentétben tulajdon lakásával, amely sötét volt, bánatos, és anyja, aki ott lakott vele, rendszeresen elutasította a helyfoglalást. De aznap éjjel a Cupole dugig volt. - Kik ezek az arcok? - tűnődött Cloquet. Egyetlen elmosódó absztrakció illett rájuk: "A nép". De a nép nem létezik, gondolta, csak személyek. Cloquet úgy érezte, briliáns megfigyelést tett, melyet hatásosan alkalmazhat valami rongyrázó ebéden. Sajnos azonban éppen az efféle megfigyelések miatt semmilyen társadalmi eseményre nem hívták meg 1931 óta.

2016. november 3., csütörtök

az elítélt - 9.rész

Cloquet egyszerre szükségét érezte, hogy megbizonyosodjon tulajdon létezéséről, s a Brisseau íróasztala fölött lógó tükörbe pillantott. (Egy-egy tükör mellett elhaladva soha nem állhatta meg, hogy bele ne kukkantson. Egy szabadidőközpontban olyan hosszan bámulta a saját képét az úszómedence tükrében, hogy az igazgatóságnak le kellett eresztenie a vizet.) De hiába. Képtelen volt lelőni egy embert. Leeresztette a pisztolyt, és elmenekült.

2016. június 21., kedd

az elítélt - 8.rész

Ha mégis megölöm Brisseau-t, gondolta Cloquet, gyilkos leszek. Cloquet leszek, a gyilkos, és nem az, aki vagyok: Cloquet, a Sorbonne pszichológiatanára. Döntésemet az egész emberiség nevében hozom. De mi lesz, ha a világon mindenki hozzám hasonlóan viselkedik, idejön, és fülbe lövi Brisseau-t? Az lenne csak a zűrzavar! Nem is beszélve az egész éjszaka berregő ajtócsengő okozta futkosásról. A parkoló kocsiknak csak élükkel jutna hely. Te szentséges ég, micsoda tudati zűrzavart okoznak a morális és etikai megfontolások! A legjobb, ha nem visszük túlzásba a gondolkodást. Bízzuk magunkat a testünkre - a test megbízhatóbb. A test megjelenik az összejöveteleken, jól fest sportzakóban, és akkor jön leginkább kapóra, ha egy jó kis masszázst kíván az ember.
-->