Az egyetlen tényező, amelyet Mr. Plotnick számításon kívül hagy Marin Spinelli
fettucinéjének taglalásakor, az természetesen az adagok mérete, egyértelműbben
fogalmazva: a galuskák száma. A páratlan galuskák száma nyilvánvalóan annyi,
mint a páros és páratlan galuskák együttvéve. (Színtiszta paradoxon.) E logika
nyelvi dugába dől, s következésképpen Mr. Plotnick sem képes a "fettucine" szó
pontos használatára. A fettucine jelképpé válik; mondjuk, legyen a
fettucine = x. Ez esetben a = x/b (ahol b bármely előétel felének megfelelő
állandó). E logikát követve kimondhatnók: a fettucine 'a' nyelvsaláta!
Nevetséges. A "Fettucine ízletes volt" állítás ebben a formában nem helytálló.
Csak így: "A fettucine és a nyelvsaláta nem a rigatoni." Mint azt Gödel újra
meg újra kifejti, "Mindent a logikai kalkulus nyelvére kell fordítani, mielőtt
megesszük."
Prof. Word Babcocke
Massachusetts Institute of Technology
2018. április 27., péntek
2018. április 16., hétfő
Don Fabrizio étterme - 3.rész Leves és főétel na és a desszert
A Fabrizio étterem egyik különlegessége a Spinelli-féle parmezános
csirkefilé. A cím már önmagában is ironikus, mivel a csirkét extra csontokkal
tömi tele, mintha csak azt akarná mondani ezzel, hogy az életet nem szabad túl
gyorsan vagy óvatlanul habzsolni. A csontok szájunkból való állandó
kipiszkálása, s a tányér szélére helyezése az étkezésnek baljós felhangokat
kölcsönöz. Az embernek szinte azonnal Webern jut az eszébe, aki, úgy tűnik,
döntő hatással volt Spinelli szakácsművészetére. Robert Craft, Sztravinszkijról
szólva érdekes megállapítást tesz Schönbergnek a Spinelli-salátákra, valamint
Spinellinek Sztravinszkij D-dúr vonóskoncertjére gyakorolt hatásáról. Való
igaz, a minestrone maga a levesbe oltott atonalitás! A zavaros, furcsa
ételdarabkák és szeletek csak szürcsölés és egy sor egyéb zaj kíséretében
fogyaszthatók. E hangok bizonyos mintát alkotva szeriális rendben ismétlődnek
újra meg újra. Első látogatásom alkalmával két törzsvendég, egy ifjú és egy
kövér férfi egyszerre itták levesüket, mellyel olyan heves tetszést arattak (a
vendégek állva tapsoltak), hogy meg kellett ismételniük a produkciót.
Desszertnek tortonit ettünk, mely Leibniz emlékezetes aforizmáját juttatta
eszünkbe: "A monászoknak nincsenek ablakaik." Mennyire apropó! A Don Fabrizio
árai, mint azt Hannah Arendt egy ízben mondotta volt: "józanok, anélkül, hogy
történetileg szükségszerűek lenének." Egyetértek.
csirkefilé. A cím már önmagában is ironikus, mivel a csirkét extra csontokkal
tömi tele, mintha csak azt akarná mondani ezzel, hogy az életet nem szabad túl
gyorsan vagy óvatlanul habzsolni. A csontok szájunkból való állandó
kipiszkálása, s a tányér szélére helyezése az étkezésnek baljós felhangokat
kölcsönöz. Az embernek szinte azonnal Webern jut az eszébe, aki, úgy tűnik,
döntő hatással volt Spinelli szakácsművészetére. Robert Craft, Sztravinszkijról
szólva érdekes megállapítást tesz Schönbergnek a Spinelli-salátákra, valamint
Spinellinek Sztravinszkij D-dúr vonóskoncertjére gyakorolt hatásáról. Való
igaz, a minestrone maga a levesbe oltott atonalitás! A zavaros, furcsa
ételdarabkák és szeletek csak szürcsölés és egy sor egyéb zaj kíséretében
fogyaszthatók. E hangok bizonyos mintát alkotva szeriális rendben ismétlődnek
újra meg újra. Első látogatásom alkalmával két törzsvendég, egy ifjú és egy
kövér férfi egyszerre itták levesüket, mellyel olyan heves tetszést arattak (a
vendégek állva tapsoltak), hogy meg kellett ismételniük a produkciót.
Desszertnek tortonit ettünk, mely Leibniz emlékezetes aforizmáját juttatta
eszünkbe: "A monászoknak nincsenek ablakaik." Mennyire apropó! A Don Fabrizio
árai, mint azt Hannah Arendt egy ízben mondotta volt: "józanok, anélkül, hogy
történetileg szükségszerűek lenének." Egyetértek.
Címkék:
csirkefilé,
csont,
desszert,
leves,
saláta,
vonóskoncert
2018. április 5., csütörtök
Don Fabrizio étterme - 2.rész Előétel
A menüt az előétellel kezdtem, mely az első pillantásra céltalannak tetszik,
ám a szardellákat figyelmesebben szemügyre véve világossá válik az üzenet. Azt
akarja Spinelli mondani nekünk, hogy az egész élet ebben az előételben
sűrűsödik össze, amelyben a fekete olajbogyók a halandóságot idézik
elviselhetetlenül emlékezetünkbe? Ha így van, hol marad a zeller? Vajon
szándékoltan került-e elhagyásra? Jacobellinél az előétel kizárólag zellerből
áll. Jacobelli azonban a szélsőségek embere. Ő az élet abszurditására akarja
felhívni a figyelmünket. Ki ne emlékezne arra a scampira...? Négy fokhagymába
ágyazott tengeri rák olyan elrendezésben, amely beszédesebben szól Vietnamhoz
való kötődésünkről, mint a témáról írott könyvtárnyi irodalom együttvéve?
Micsoda botránykő volt a maga idejében! Mára azonban szinte eltörpül Gino
Finochi (a Gino-féle Vesuvio étterem séfjéről van szó) lágy piccatája, egy
megindító, másfél méteres borjúszelet mellett, melyhez egy darabka fekete
szövetet erősítettek. (Finochi mindig is jobban értett a borjúhoz, mint a
halhoz vagy a szárnyasokhoz, és a 'Times' rövidlátóságára vall, hogy a Robert
Rauschenbergről szóló címlapsztoriban elhagyták a reá vonatkozó utalást.)
Spinelli, az avantgarde séfektől eltérően, ritkán járja végig ezt az utat.
Vívódik, a spumoni pedig olvadtan kerül ki a sütőből. Spinelli stílusában
mindig is tetten érhető volt egy bizonyos puhatolódzó jelleg-főleg a Spaghetti
Vognole vonatkozásában. (Pszichoanalízisét megelőzően a kagylók páni félelmet
váltottak ki Spinelliből. Képtelen volt felnyitni őket, amikor pedig beléjük
kellett pillantania, elájult. Korai vognole-kísérletei során kizárólag
úgynevezett "kagylópótlókat" alkalmazott. Mogyorót, olajbogyót használt, s
végül, idegösszeroppanása előtt, apró radírgumikat.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)